Miután
a férfi telefonon megrendelte a taxit, kabátot vett és lekísérte partnerét. Az
autónál segített beszállni a hölgynek, hisz ő úriember. A taxi szerencsésen megérkezett
a színházhoz. Évek óta nem voltak már színházban. Jó, hogy a gyerekektől ezt
kapták karácsonyi ajándékba. A számla
rendezése után a férfi karon fogta asszonyát, – annak balján haladva – felkísérte
őt a színház patinás épületéhez. Sietniük nem kell, hisz még tíz perc van a
kezdésig, ők nem az a fajta pár, akik a színházi hét percre utaznak.
Első
útjuk a ruhatárba vezet. Itt – a kinti hideg után, végre a melegen – az úr
lesegíti élete párja kabátját, majd leveszi a sajátját is, és mindkettőt, a
kalapokkal és az esernyővel együtt beadja a ruhatárba. Ez után egy kis toalett-igazítás
a mellékhelyiségben, és már kereshetik is a helyüket a nézőtéren. A színház
folyosóján véletlenül megpillantják, és nagy örömmel köszöntik a rég nem látott
baráti házaspárt, akikkel még évekkel ezelőtt egy lépcsőházban laktak. Rövid
társalgás alakul, kölcsönösen megdicsérik a hölgyek egymás estélyi ruháját,
elpanaszkodják, hogy milyen nehéz volt alkalmi táskát és hozzá illő kényelmes
alkalmi cipőt találni, de végül sikerült. Megállapítják, hogy a férfiaknak ez
esetben is mennyivel könnyebb, hisz a fekete öltöny egy világos inggel, és
bármilyen diszkrét mintás nyakkendővel mindig telitalálat. „Miért nem születtünk férfinek?!” De, jajj, már szól is az első
gong, indulni kell! Gyors búcsúzkodás után mindkét pár elindul, hogy helyet
foglaljon ki-ki a földszinten, ki-ki a balkonon. A nézőtér már majdnem tele. Jó
is, hogy nem ültek be előbb, mert egészen bentre szól a jegy. Ügyelnek rá, hogy
mikor a soron befelé haladnak, elnézést kérjenek a már bent ülőktől, és
természetesen feléjük fordulva – nem a hátukat vagy a feneküket a másik arcába
téve – haladnak ülőhelyükhöz. Ez egy illemtudó pár! Több ilyen kéne!
Még
az előadás el sem kezdődött, és már hallani, hogy a hátsó sorban fiatalok a
ropis zacskókkal zörögnek. Még szerencse, hogy a jegykezelő időben észreveszi,
és rájuk szól: „Ez itt nem illik!”. A
hölgy elgondolkodva fordul a férjéhez: „Ezeknek
nincs anyjuk?” „Ugyan, Drágám!” – csitítja a férj, „Mindjárt kezdődik!” És tényleg a fények felerősödnek, a zene
megszólal, a függöny felmegy…
Ez
első felvonás hamar eltelik. A színház büféjében szokásukhoz híven két konyakot
rendelnek. „Emlékszel, mikor az első randinkon
színházba mentünk? Még mindig megvan az a piros estélyim!” – nosztalgiázik
a nő. „Jajj, nektek nőknek olyan fontosak
a külsőségek!” – szól a férj és felhajtja az italt. A gong ismét megszólal
jelezvén, hogy a szünet véget ért.
A
második felvonás kicsit rövidebb már, de módot ad nevetésre, sírásra, és persze
elgondolkodásra. Milyen gyorsan repül az idő! Máris finálé! Az úr szép
komótosan a ruhatárhoz indul. „Nyugodtan
menj még a mosdóba, biztos sor lesz!” – szól oda nejének, aki így is tesz.
A ruhatárnál valóban sor van. Sor van annak ellenére, hogy „azok a bizonyos
fiatalok” még a taps előtt lerohanták a ruhatárat a kabátjuk miatt. Sietnek!!
Érdekes, a fiatalok mindig sietnek…
A
férfi végre sorra kerül, megkapja a kabátokat, kalapokat és az esernyőt.
Felsegíti a nőre a kabátját, majd felveszi a sajátját. Elindulnak. Hála égnek
nem esik! „Ne menjünk most taxival!
Sétáljunk!” – kéri a nő, mire a férfi csak bólint. Élvezik az este illatát,
a hűvös szelet az arcukon, és most jól esik nem szólni semmit. Még nem ragadta
őket magával a valóság, még valahol félúton járnak a színház világa és a való
világ között, valahol a fényeken túl…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése